Egy igen izgalmas, mozgalmas, és egyben kihívásokkal, nehézségekkel teli folyamat, amiről egy sorozat indításaként ma írni szeretnék. Emlékszek, jó pár évvel ezelőtt, tiniként táborokban, mikor a fiú-lány kapcsolatokról esett szó, mindenki nyafogott, hisztizett, hogy minek erről ennyit beszélni, hisz „már mindent régen tudunk, a könyökünkön jön ki ez az egész téma, stb” Eltelt cirka 10 év, és azt látom, hogy mi, akik akkor „mindent tudtunk”, igen karcsú százalékban éltük meg ezt a területet sikerként. Nem arra gondolok, hogy volt/nem volt párkapcsolatunk, jelenleg épp van/nincs, hanem, hogy valójában jól, és sikeresen éljük-e meg ezt az Isten által megalkotott létformát?!
Néhány héttel/hónappal ezelőtt valahogy ismét elég intenzíven kezdett el foglalkoztatni a párválasztás, és az azutáni párkapcsolat témája. Na persze nem mintha korábban nem foglalkoztam volna vele, hisz legyünk őszinték…melyik egészséges fiatalnak ne mocorogna ott az életének rezdüléseiben a másik nemmel való foglalkozás? Azt gondolom, hogy mindenkinek. Sokkal inkább az kezdett el foglalkoztatni, hogy miért van, hogy keresztény fiatalok igen nagy százaléka(szinte mondhatni többsége) kudarcként éli meg ezt a folyamatot, és a végén örül, ha ’ valakivel végre összejön a dolog’. Ez szánalmas. Miért van, hogy egy Isten által létrehozott, és egy igen jól megalkotott rendszer ennyire működésképtelen a mai keresztények között? Hol a hiba? Leginkább ezek voltak az alapvető gondolataim, amik kapcsán elindultam.
Beszélgettem nagyon sok lánnyal, és fiúval, kérdezgettem, hogy szerintük mi a hiba, vagy hogy egyáltalán ők hogy látják ezt, tényleg gond van? Legtöbb esetben a klasszikus válaszokat kaptam, mely szerint:
- lányok: A fiúk töketlenek! Képtelenek udvarolni, kezdeményezni, ha meg én kezdenék, akkor meg az lenne a bajuk!
- fiúk: A lányok elképesztőek! Huszonsok éves fejjel is mintha tini kislánnyal beszélgetnék. Nem háziasok. Nekik csak a tökéletes pasi a megfelelő,stb.
Nem fejteném ki ezeket, későbbi írásaimban részletesen fogok foglalkozni ezekkel is! ;) Egy szó, mint száz, ettől nem lettem okosabb egy fokkal sem. Mindkét fél a másikra mutogat, és a probléma forrásának még csak a közelébe sem kerültem. Hol fogjak hozzá? Hol keressek bármi irányt, ami legalább az én életembe helyes mederbe tereli a folyamatokat. Olyanba, ami egy valóban boldog, egy valóban jól működő családfának a gyökerébe oltja bele az igazi gyümölcsvesszőt.
Mielőtt belecsapnék a közepébe egy dolgot a korrektség kedvéért mindenképp szükségesnek tartok megosztani. Ezek, amiket le fogok írni, keresztény fiataloknak íródnak, én is, mint keresztény kaptam. Nem mondom, hogy ez az egyetlen út, de az ige alapján én így látom. Ez az én rémám, amit azért osztok meg, mert azt gondolom, sokaknak hasznára lehet. Ha még meg nem tért emberként olvasol, kérlek ne hátrálj meg a témától, nem történt más, mint a keresztény ’használati útmutatóban’ a kezdő szint helyett a haladóba olvastál bele. Kérdezz, és szívesen felveszem veled a kapcsolatot. ;)
Ezt a mai postot csak egy kis előszónak szántam, az első igazán ’komoly’ téma boncolgatást holnap postolom, mára ennyi is elég. J
hiszen…Life is hard…but Life is good! J))
