A minap egy kedves ismerőstől kaptam egy linket. Méghozzá lány ismerőstől! Öröm, hogy vannak Istennek leanyai, akiket szintén foglalkoztat, hogyan lehet ezt a keresztények által sok esetben túlkomplikált élethelyzetet lazán, de mégis kellő mélységben megélni. Ebben a linkben találtam az alábbi gondolatok jelentős részét, amik hasznosak, és építőek, így olvassátok!
Az ajándékozó mindig fontosabb, mint az ajándék. Az ajándékozó személye teszi különösen fontossá és kedvessé az ajándékot. Ádám Istent jól ismerte, Évát még alig. Azért tudta, hogy Éva jó ajándék, mert Isten adta őt, aki maximálisan megbízható és az ember javát akarja. Ha ezt a tényt felismered és az elkövetkező évek, évtizedek során ragaszkodsz ehhez a felismeréshez, segítségedre lehet a hűségben és párod kellemetlen tulajdonságainak elfogadásában. Hiszen a kellemetlen is lehet hasznos, javadra való, ha Istentől fogadod el azt.
Tudta Isten már előre, hogy kit ad Ádámnak feleségül? Természetesen. De Ádámnak keresnie kellett. Az „altatás” csak a végén következett.
Tudja Isten, hogy kit szánt neked házastársul? Természetesen. De valószínűleg te sem úszod meg keresés nélkül. Hiszen Isten azt is tudja, hogy jobban megbecsülöd azt, akiért megküzdöttél, mint az eltátott szájba röpülő sült galambot.
Sokan úgy vélik: arra való a szerelem, hogy két fiatalt egymáshoz vezessen. Én is azt hiszem, hogy a szerelem szép, mégsem tanácsolom, hogy egyszerűen „hallgass a szívedre”. A „szív” sok-sok embert becsapott már. Előbb dönts józanul, azután légy szerelmes. Nem csak autót, életet is csak józanul lehet eredményesen vezetni. A Biblia sokszor nyomatékosan figyelmeztet a józanságra. Pál apostol a házasságról szóló tanítást ezzel a mondattal vezeti be: „Ne részegedjetek meg... hanem teljetek meg Lélekkel” (Ef 5,18). Isten Lelkéről pedig azt írja máshol, hogy „erőnek, szeretetnek és józanságnak a Lelke” (2Tim 1,7).
Vannak keresztyének, akik „igei vezetés” útján remélnek rátalálni a párjukra. Isten igéje természetesen vezeti az engedelmes hívő embert, „ösvényének világossága” (Zsolt 119,105). De érdemes tudni, hogy ennek napjainkban gyakorolt néhány formája az apostoli korban ismeretlen volt (nem is volt senkinek saját tulajdonában lévő, saját Bibliája), a „felnyitom, rábökök” vagy az „igekosárból” való ige-húzás inkább nevezhető pogány szokásnak, mint a keresztyén kegyesség megnyilvánulásának. „Igét kaptam” – mondják néhányan, hogy párválasztási döntésüket igazolják ezzel. Isten áldása legyen rajtuk. Valóban vannak köztük olyanok, akiknek házasságán Isten áldása van. De ha valaki nem „kapott” igét, ez nem jelenti azt, hogy döntése nem volt helyes. Szívünk sajnos még bibliaolvasás közben is becsaphat, ha rá figyelünk és nem a józan Szentlélekre.
Még mindig nyitva marad a kérdés: ha nem „igét kaptam” alapon és nem jelkérés útján, akkor hogyan tudhatom meg: ki legyen a párom?
Lapozd fel Róma 12,1-2-t!
„... szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul...
és ne igazodjatok e világhoz,
hanem változzatok meg értelmetek megújulásával,
hogy megtudjátok: mi az Isten akarata... ”
Eszerint három előfeltétele van annak, hogy megtudjuk Isten akaratát – nemcsak a párválasztásban, hanem életünk minden döntésében:
-odaszánt élet,
-szakítás a világi értékrenddel,
-megújult gondolkodás.
Ezek közül a harmadikkal szeretnék majd egy kicsit foglalkozni a következőkben. A megújult gondolkodásból a párválasztásra a következő döntések adódnak:
-Elengedhetetlen lesz, hogy ugyanaz legyen az útirányunk
-Vállalnod kell a pároddal a közös igát
-Hozzád illőnek kell legyen
-Végig, minden körülmények között vállalod a párodat
De ezekről majd a következő postban! ;)
Life is hard..but Life is so good!!! :))
